2015/01/25

Az imára hívás

Az imára hívás - arabul azan - az ima kezdetének tudósítása. Ez a gyakorlat a hidzsra első évében lett előírva a muszlimok számára.
Mohamed próféta (béke legyen vele) azt mondta:
"Ha eljön az ima ideje, akkor egyikőtök mondjon azant!" (Bukhari, Muszlim)

Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy az imára hívó - arabul müezzin - állva, a Qibla felé fordulva kezeit a füléhez emeli, ujját a fülébe dugja és hangosan énekli/mondja az azant. Ezzel a muszlim umma, közösség tájékoztatva lett arról, hogy bejött az imádkozás ideje, vagyis fel kell készülnünk az imára. Az ima feltétele a tisztaság, tehát mosakodnunk kell. Erre mecsetben körülbelül 15 perc áll rendelkezésre.
Közösségünkben - mecsetben, gyerektáborok alkalmával - bevett gyakorlat, hogy gyakran gyerekek mondják az azant.

Arról, hogy mit is mond a müezzin, készítettem egy dokumentumot, amit innen tudtok letölteni. Érdemes nyomtatás után laminálni is, így tartós lesz és kirakható a falra is például.

Az azanról még érdemes tudni, hogy amikor a müezzin mondja az imára hívást, nekünk is ismételnünk kell utána azt, amit mond. Majd az azan végén mondjuk el azt a fohászt, amit a Próféta (szallalahu alejhi wa szellem) tanított nekünk:

"Én is tanúsítom, hogy nincs más isten, csak Allah, Ő az Egyetlen, nincs Neki társa és Mohamed az Ő szolgája és küldötte. Elfogadom Allahot, mint Istent, Mohamedet, mint küldöttet és az iszlámot, mint vallást." (Muszlim)



Miután felkészültünk az imára, a müezzin az imám engedélyével elmondja az ikámát, vagyis jelzi az ima kezdetét. Ennek a szövegét szintén a fentiekben jelzett helyről tudjátok letölteni.

Fontos továbbá megjegyezni, hogy az azan és az ikama közötti időben jó, ha az ember imádkozik szunnát és fohászkodik, mert ilyenkor ezek meghallgatásra találnak.

Ha egyedül imádkozunk, akkor is érdemes azant mondani a tanítás szerint:
"Ha ott vagy egyedül a kecskéiddel - vagy a sátrad helyén - és imára hívást akarsz mondani, hangosan tedd ezt, mert bárki is hallja az imára hívás hangját, legyen az ember, dzsinn vagy bármi más, tanúskodni fog melletted a Feltámadás Napján." (Bukhari)
Az azan és az ikama mondása a nőkre is érvényes, hiszen Aisha, a Próféta felesége (Allah legyen vele elégedett) is szokott azant és ikámát mondani, vezette a nőket az imában és középre állt be közéjük.

Mit tegyen az, aki elfelejt imádkozni vagy elalszik egy vagy több imát?
Jobb neki, ha azant és ikámát is mond. Ha viszont több imát hagyott ki, akkor csak egyszer kell mondania azant és minden egyes pótolt ima előtt kell mondania ikamat is.

Érdemes tudni, hogy ha valaki azan és ikama nélkül imádkozik, nem kell megismételnie az imát!


Az imádkozás feltételei

Az első cselekedet, amelyet Allah számon kér tőlünk az Ítélet Napján az imádkozás lesz. A Próféta (béke legyen vele) azt mondta:
„Ha jó az imádkozás, akkor az összes cselekedet jó, ha nem, akkor az összes cselekedet rossz.” (Tabarani)

Előző bejegyzésemben már beszéltem arról, hogy mi az imádkozás lényege, miért kell imádkoznunk és miért éppen ötször illetve arról is, hogy hány éves kortól kell kezdeni szoktatni gyermekeinket erre. Az imaidőkhöz tartozó egyik feladatlapot innen tudjátok letölteni.


Természetesen az imádkozás végrehajtásának feltételei is vannak, ezek pedig a következők:

Érvényes imaidővagyis nagyon fontos, és csak akkor elfogadott az imádkozásunk, ha a megfelelő időintervallumban imádkozunk. Arra már az előzőekben is kitértem, hogy Allah beosztotta a nap 24 óráját a nap járásának függvényében. És ez hatalmas bölcsesség Tőle, hiszen a nap járása más télen és más nyáron és minden évszakban. Imáink hol sűrűbben, hol ritkábban követik egymást, de a lényeg az, hogy nem csak egy pontos időpontban van módunk imádkozni, hanem egy teljes időintervallumban. 

Most például az esti (magreb) ima nálunk (mai napra vetítve) 16:34-től imádkozható 18:13-ig, amikor már az éjszakai (isha) ima kezdődik.

Az imát ideje előtt vagy után imádkozni érvénytelen. Csak bizonyos esetekben van lehetőség későbbi időpontban imádkozni egy adott imát, de ennek is meg vannak a kritériumai. Erre itt most nem térnék ki.

Nagyon fontos a teljes tisztaság - ami egyébként az iszlám minden területén különösen fontos - amely vonatkozik a test, a megfelelő öltözék és az imádkozásra használt hely tisztaságára is.

"Tisztaság nélkül nem fogadtatik el az ima." - mondta Mohamed próféta (béke legyen vele).

Testünk tisztaságára egy másik bejegyzésben fogok kitérni inshaAllah. A megfelelő öltözék pedig azt jelenti, hogy a szemérmünket kell takarnunk. Ez mást a jelent a férfiaknál és mást a nőknél.

A férfiak vagy fiúk esetében a köldöktől a térdig kell fedni a testet, míg a nők vagy a lányok esetében a teljes testet fedni kell, kivéve az arcot és a kézfejeket.


Forrás
Az öltözékhez nyilván az is hozzátartozik, hogy a ruhánk tiszta legyen. Ezért gyakran külön imádkozó ruhát is szoktak használni, elsősorban a nők és a lányok. 
Illetve az is fontos, hogy az a hely, ahol imádkozni szeretnénk, tiszta legyen. Az imaszőnyeg használata nem feltétel, de nyilván erre lett kitalálva. 

Az imádkozás feltételeihez tartozik még a helyes imairány, vagyis a Qibla irányába fordulás. A muszlimok bárhol is vannak a világban, mindig a Mekkában lévő Kába felé fordulnak és afelé imádkoznak. Itt fontos megjegyezni, hogy nem kelet felé, hiszen a Kába iránya minden országból más irányt fog jelenteni!

Az imádkozásról további részletes információkat "Az imádkozás könyve" című dokumentumban találsz, amely a www.iszlam.com-ról ingyenesen letölthető. 

2015/01/17

Az imádkozás jelentősége az iszlámban





Az imádkozás a muszlim életében az egyik legfontosabb dolog, hiszen a hitünknek a cselekedeteinkben is meg kell nyilvánulnia. A hit megnyilvánulásának egyik legalapvetőbb formája tehát az imádkozás.

Mohamed próféta (béke legyen vele) azt mondta:
"Az iszlám 5 dologra lett építve: annak tanúsítására, hogy nincs más isten, csak az Egyetlen Isten, és hogy Mohamed az Egyetlen Isten küldötte, az imádkozás elvégzésére, a zakat (kötelező adomány) megadására, a mekkai Házhoz való zarándoklatra és Ramadan hónap böjtölésére." (Bukhari, Muslim)
És az imádkozás az iszlám kötelezettségei közül a leghangsúlyosabb, napi istenszolgálat.

Hiszen ahhoz, hogy az iszlámom teljes vagy a hitem élő legyen, ahhoz nap mint nap ápolnom kell a kapcsolatomat a Teremtőmmel. Hogyan tudom én ezt folyamatosan élővé tenni? Hát azzal, hogy naponta imádkozom.

Az imádkozás elrendelésében (napi 5x-i imádkozás története) hatalmas bölcsesség van, szubhanAllah.
Miért nem elég vajon csak 1x vagy 2x imádkoznunk naponta vagy akár akkor, amikor úgy érezzük, most van szükségünk rá? Miért kell naponta 5x imádkoznunk?

Allah - szubhana wa ta'ala - 5 részre osztotta a napunkat, a 24 órát. A nap járásától függően beszélünk hajnali (fadzsr), déli (dohor), délutáni (aszr), esti (magreb) és éjszakai (isha) imákról. Így minden napszaknak meg van a maga imája szubhanAllah.

Gondoljuk csak el, mennyi minden történik velünk egy nap! Nem csak az események követik egymást, hanem rengeteg lelki élménnyel is gazdagodunk. Nem csak az események hatnak ránk, hanem az emberek is egymásra. Pláne ebben a mai felgyorsult világban szinte tényleg azt érezzük, hogy egy napunk egy pillanat volt csupán, jobb esetben este végig gondoljuk, mik is történtek a nap során velünk, rosszabb esetben hulla fáradtan zuhanunk az ágyba, hogy másnap újra hajtsuk a "mókuskereket".

Ezért a Teremtő - bölcsen - azt mondta nekünk, hogy álljunk meg 1-1 pillanatra a nap folyamán, nyugodjunk meg, töltekezzünk újra, érezzük át, hol is van a helyünk ebben a nagy világmindenségben és tudjuk meg, hogy van Valaki, Aki mindenről tud és nem vagyunk egyedül. Rá mindig számíthatunk!

A gyerekeknek tehát bevezetésképpen beszéljünk az imádkozás fontosságáról, lelki hátteréről, meséljük el az imádkozás történetét (hogyan lett az 50-ből napi 5x-i ima) és tanítsuk meg az 5 ima nevét és idejét.
Ehhez készítettem egy feladatlapot, amin egy színezhető kép van. A képen az árnyék mutatja, hogy hol áll a nap, amit a gyerekeknek kell berajzolni. A kép mellé pedig írják oda az ima nevét magyar és arabul is (fonetikusan is akár). A későbbiekben, amikor már azt is megtanítjuk hogy az egyes imák hány rakából állnak illetve hány raka szunna (önkéntes) ima társul hozzá, akkor ezeket az információkat is beírhatjuk.
A feladatlaphoz a képeket itt találtam. A magyar nyelvű feladatlap innen tölthető le.


Felmerül a kérdés, kinek kötelező az imádkozás?
Nos, Mohamed próféta (béke legyen vele) azt tanította nekünk, hogy:
„Parancsoljátok meg gyermekeiteknek az imádkozást 7 éves korukban és kérjétek tőlük számon 10 éves korukban!” (Ahmed, Abu Dawud)

Vagyis, 7 éves kortól kezdve folyamatosan szoktatnunk kell gyermekünket az imádkozáshoz, hogy 10 éves korára már természetes legyen számára, hogy például hajnalban is felkel, amikor mások (pl. osztálytársak) még alszanak.

Emlékszem, amikor az én elsőszülött fiam közeledett a 7. évéhez és amikor elmúlt 6 éves - ugye akkor már kezdte a 7. évét járni - nagy lelkesen készítettük fel a közös családi imákhoz. Ekkor merült fel bennünk kezdő szülőkben, hogy mikortól is számít ez a 7 éves kor? Amikor elkezdi taposni azt a bizonyos 7. évet vagy amikor már betöltötte a 7. születése napját? Nos, közösségünk seikhje - nagyrabecsült tanítónk - felvilágosított, hogy ez bizony a 7. születése napját követően kezdődik.

Nyilván gyermekeink attól kezdve, hogy megtanulnak járni, együtt imádkoznak a családdal, a mecsetben a közösséggel, tehát maga az imádkozás már nem lesz idegen számukra. A 7 éves kortól való "intenzívebb részvétel" az imádkozásban azonban már mást jelent.


Az imádkozásról további részletes információkat "Az imádkozás könyve" című dokumentumban találsz, amely a www.iszlam.com-ról ingyenesen letölthető. 





2015/01/08

Újratervezés

2 évvel ezelőtt indítottam útjára ezt a blogot, hasonló megfontolásból. Sajnos akkor nem volt túl hosszú életű ez a kezdeményezésem.
Azóta azonban sok minden változott körülöttem, a munkámban is, a feladataim is sokrétűbbek lettek. Több területen is folyamatosan képzem magam és elhamdulilleh sikeresen teljesítem a kihívásokat. A siker egyedül Allahtól, a Mindenható Teremtőtől van.

Ezért döntöttem úgy, hogy felfrissítem ezt a felületet és ide gyűjtöm össze az évek alatt készült munkáimat illetve azokat is, amelyek folyamatban vannak és lesznek inshaAllah.
Mivel idegennyelvű anyag rengeteg van a hálón elhamdulilleh, ez nagyon jó, de biztos vagyunk többen is úgy, hogy azért a saját anyanyelvünkön mégiscsak jobban szeretünk kommunikálni, játszani, tanulni. Ezért a közzétett anyagokat igyekszem letölthetővé tenni mindenki számára inshaAllah.